Kisállattemető
Kezdőlap Szolgáltatások Kapcsolat Galéria Egyesület Cikkek


< Vissza a cikkekhez

Állattemető

Megjelent: http://thoriumblog.blogspot.hu | 2011. október 16.

Kicsit borongósabb téma...nem mintha a hangulatom borongós lenne, egyszerűen ez volt most a fejemben. Épp otthon jártam a környéket egy barátommal, félhivatalos ügyben, és elhúztunk a Nárai és Szombathely között épült "Kisállat kegyeleti park" mellett. Nem először mentem el az állattemető mellett, és mióta csak megépítették-pedig az nem tegnap volt-motoszkál bennem a vágy, hogy bemenjek körülnézni. Most pedig kaptam az alakalmon, illetve a cimbora állításán, miszerint ő tudja, hogy lehet bejutni (hja, nincs bezárva a kapu...), úgyhogy bevettük magunkat a temetőkertbe. Szép, nyugodt hely, apró sírokkal. A legtöbbön fejfa van, bár egy-két keresztet is láttunk, sőt, faragott, gravírozott sírköveket is. Kutyák, macskák, kisállatok. Minden síron név, születési, halálozási dátum. Persze a szkeptikusok szerint felesleges az ilyen felhajtás, de én szépnek tartom. Sajnos, ahogy az élet rendje diktálja, temettem már hozzám közel álló állatot, és mindig megpróbáltam méltó módon tenni. Miért is ne? Aki szerint az állatnak nincs személyisége, lelke, az nem találkozott még állatokkal. Tehát miért ne érdemelnék meg a végtisztességet? A legszívfájdítóbb az a sír volt, aminek fejfájára a néhai eb kedvenc játékát akasztották. Furcsa, de nyugodt hely, jó, hogy van ilyen is. Munkámból kifolyólag gyakran találkozom állathalállal,sőt,az is előfordult, hogy nekem kellett átsegítenem a jószágot az örök vadászmezőkre...hát, ez sosem egyszerű. Most például a patkányok telepedtek be hozzánk, és én kaptam a nemes feladatot, hogy lemérgezzem őket. Addig nem is volt baj, míg egyik nap körém nem gyűlt az egész patkánycsalád, és nem néztem a szemükbe...hja. Ilyenkor megpróbálja az ember félretenni a lelkizős énjét, de nem mindig megy. Talán nem is kell. Egyszerűen csak elfogadni bizonyos dolgokat. És széppé tenni, amíg lehet.